Tetszik ez a társasjáték!

Nos, én hiába próbálkozom leírni a kutyasétáltatós élményeim. Azokból rettentően kevés van, a tavaly nyári Bándzsi-akciót leszámítva, amikor is a Dunában kötöttem ki. [Hát mit mondjak, krva piszkos]. Mindenesetre a 9 és fél randiról is nehezen alkothatnék véleményt. Remélem használhatom a még szócskát.
Youtube-n sem vagyok jártas, általában meghallgatom amit küldtök nekem msn-en, de olykor elsumákolom. És Bogi most őszinte leszek, néha a továbbküldős leveleid sem nézem meg, egyszer már elég konkrétan utaltam rá, hogy 20 levelemből 20 biztos tőled jött. De mostanság nincs ilyen problémám. Ügyesen szelektálsz. Ezt köszi!:-)
A sulival viszont annál inkább. Mármint vannak problémák. Nem is problémák, csak dilemmák. Csak. Amiket ha más nem, kedves barátom, az IDŐ bizonyára megold majd.
Ezt úgy lehet a legkönnyebben elképzelni, hogy egyszer Nórika felébred. Legyen hétfő reggel. Nos, hétfő reggel ápolónőnek képzeli magát. Aztán Nórika felébred Kedd reggel, és nagyon szeretné már ha végre találkozhatna valakivel, vagy mondjuk irány darány lenne hazafelé. A lényeg viszont, hogy kedd reggel valszeg szülésznő vaok:-).
Lívi barátnőm az ETK-ról belém ültette a bogarat, még 1. félévünkben, hogy de jó is lenne mentőtiszt szakirányon tengődni. Nappalin nincs még, de majd jövőre lészen. Ez elég gázos rám nézve, mert szerda reggel már mentőtiszt vagyok.
Csütörtökre ill. péntekre még nem találtam az imént említettektől eltérő jobot, de majd jelzem, ha sikerül.
Anyukámmal elmélkedtem pár napja arról, hogy én mindig feltűnően a nehezebb utat választom. Vagy ha nincs olyan, hát teszek róla, hogy legyen. Bogyiszlóról elmerészkedni Szexárdra a Bélába nem volt megterhelő feladat. Élvezetes, hasznos kihívás volt lelépni onnan. Értékes embereket ismertem meg, értékes barátaim lettek. Értékes évek voltak ezek:-).Őszintén szólva nem szeretem Bogyiszlót. A családomon és Holt-Dunán kívül gyakorlatilag csak a tablóképem köt oda. Szerencsére. [tüsszentés]
A gimis évek emlékképei azonban egyre szebbek. Írtó büszke voltam minden reggel, amikor átléptem a Béla kapuját. Uuuh tudom, de nagy dumám van! Pedig tényleg. Utolsó évben szabályosan repdestem a boldogságtól, minden egyes óra, még Duplával is, maga volt a katarzis.
És mi van ma? Ez aztán a kihívás! Tűrni! Másfél órás szünet nélküli előadások. Az sem baj, ha a hallgató fekszik a padon, ha szól a music a fülében, ha rágózik, ha nyámnyog és hasonló egyebek. Őszintén szólva soha a büdös életbe nem lennék tanár, de ha teszem azt csütörtökön tanárnak képzelném magam [nagy lOl], hát tutira nem tűrném, hogy aki vette a fáradtságot és beült az előadásomra, végigtrehánykodja az időt. Drága kedves vonzóóó filo tanárom szavaival élve: tessék eltölteni hasznosan minden egyes másodpercet! [Ez a pasi pedig külön bejegyzést érdemel! Ah, és az a durva, hogy nem is pasi, hanem egyenesen férfi. Ízig-vérig. Kár, hogy a mai srácok többsége...khmkhmm]. Visszatérve, az előző félév műszaki óráit imádtam. Ebben a félévben az etika szeminárumokon kívül nehéz lenne kedvencet találnom.
Anyukám mai második telefonhívása kicsit megzavart, így lassan döend van. A lényeg, hogy anat túlélve, szülészet totálisan haszontalanul végig sudokuzva, pizza a frigóban, sütésre várva. Tejem és százszázalékos orange-juicom is akad. Szóval talán ma nem kell megküzdenem a táplálékomért. Ez jó. És még a tanulás mellett egy filmre is tellik today. Élvezem.
Kedvesemnek holnap palacsintát sütök. Ez pedig a leglényegesebb momentuma jelenleg az életemnek. Szeretnék Neki örömet szerezni. Bár bevallom, önző módon, asszem én is ennék egy kis jól sikerült fini palatsenkát. Ha más nem, majd talán Ő elfogyasztja. Dehát olyan nincs, hogy elrontom...nem-nem!
Nah bájz és búgócsiga. Ja és jól vagyok!
.T.